“Ellen-Felem”

Évekig harcolunk, húzzuk egymást, kerüljük egymást vagy épp szembenézünk egymással, és szinte szikrázik körülöttünk a levegő….megfeszülünk, majd próbáljuk erőinket, kiegyenlíteni…elfogadni…másként látni, másnak látni….
Pici csend és megnyugvás, elfogadás, és bizalom egy új kezdet reményében, az újrakezdésben…
Penge élen táncolunk, próbálkozunk…de nem megy…
Egyik felünk még nem kész rá, újabb erőfitogtatás, újabb harc, újabb küzdelem…
Ellenállás, tagadás, nem veszek Rólad tudomást….
Nem kellesz..


Nem akarok szembesülni azzal amit mutatsz, nem akarom látni, érezni, megélni….túlságosan fájdalmas…
– Ha Te vagy, Én nem létezem,
Ha Én vagyok, Neked nincs helyed –
Elengedlek…
Újabb csend…
És egyszer csak elmész, végleg ebből az életből….
És érezlek, látom, megértem…
Egy csapat voltunk,
A másik “felem”, az “ellen” felem….hozzám tartozol…tükröt mutattál és én is Neked…
Olyan mintha a legnagyobb szövetségesem vesztettem volna el….
Érzem az erőnket, látom a terheket, és azt mi az, ami összeköt Bennünket!
Akár a zongora billentyűi feketén-fehéren, fényesen-sötéten ellentétesen….
És ami maradt utánunk a felismerés:
Szeressétek egymást gyerekek!!!

Dénes Zsófia

Hasonló bejegyzések

Írj hozzászólást