Ember is vagyok

Hiszem, hogy Ember is vagyok, Lélek is vagyok, Szellem is vagyok, érzésekkel:
Szeretettel, Örömmel, Nevetéssel, Boldogsággal, Együttérzéssel, Fájdalommal,
Félelmekkel és Kétségekkel,
Kacagással és Sírással,
Bizalommal, Kitartással, 
Erővel és Döntésekkel,
Hittel és Reménnyel,
Érzékenységgel és Indulatokkal,
Igen, Emberként élek egy két pólusú világban.
Ahol érzékelünk:
Fényt és Sötétséget,
Jót és Rosszat,
Kedvest és Gonoszt,
Életet és Halált,
Újrakezdést és Elmúlást,
Békét és Harcot,
Megbocsátást és Haragot,
Elfogadást és Elutasítást,
Meleget és Hideget,
Nyarat és Telet,
Igent és Nemet.

És ha azt gondolod a fentiek közül ahhoz, hogy Igaz Ember légy csakis az egyik pólust kell, hogy megéld, akkor tévúton jársz!
Hiszen ez maga a Világ, így kerek, így teljes, ez maga az Élet!
Szeretek élni, hiszem, hogy mindennek meg van a maga létjogosultsága,
Hiszek az Őszinteségben,
És Hiszek az Igazságban!
Hiszem, hogy ha Szívem Szavát követem az mindig tudja, hogy mi jó nekem!
Hiszek Magamban,
Hiszek a Megérzéseimben,
Hiszek a Múltamban, a Jelenemben és a Jövőmben!

Hiszem, hogy az az Ember válik hiteles Mesterré/Tanítóvá, aki abban tud példát vagy utat mutatni a többi Ember számára, hogyan lehetséges Önmagunkhoz hűen élni ebben a két pólusú világban!
Megélni és elfogadni mindkét pólust és benne Önmagad!
Hiszem, hogy a “gyógyítással” kapcsolatos életfeladatok felvállalása, vagy az, hogy valaki bármely módszer “Mesterévé, Tanítójává” válik egyáltalán nem azt jelenti, hogy megszűnne Emberként létezni!!!
Amíg itt vagyok igenis Ember is vagyok, érzésekkel, döntésekkel, és aki ismer hozzám hűen: Őszinteségemmel!

Dénes Zsófia

“Ellen-Felem”

Évekig harcolunk, húzzuk egymást, kerüljük egymást vagy épp szembenézünk egymással, és szinte szikrázik körülöttünk a levegő….megfeszülünk, majd próbáljuk erőinket, kiegyenlíteni…elfogadni…másként látni, másnak látni….
Pici csend és megnyugvás, elfogadás, és bizalom egy új kezdet reményében, az újrakezdésben…
Penge élen táncolunk, próbálkozunk…de nem megy…
Egyik felünk még nem kész rá, újabb erőfitogtatás, újabb harc, újabb küzdelem…
Ellenállás, tagadás, nem veszek Rólad tudomást….
Nem kellesz..


Nem akarok szembesülni azzal amit mutatsz, nem akarom látni, érezni, megélni….túlságosan fájdalmas…
– Ha Te vagy, Én nem létezem,
Ha Én vagyok, Neked nincs helyed –
Elengedlek…
Újabb csend…
És egyszer csak elmész, végleg ebből az életből….
És érezlek, látom, megértem…
Egy csapat voltunk,
A másik “felem”, az “ellen” felem….hozzám tartozol…tükröt mutattál és én is Neked…
Olyan mintha a legnagyobb szövetségesem vesztettem volna el….
Érzem az erőnket, látom a terheket, és azt mi az, ami összeköt Bennünket!
Akár a zongora billentyűi feketén-fehéren, fényesen-sötéten ellentétesen….
És ami maradt utánunk a felismerés:
Szeressétek egymást gyerekek!!!

Dénes Zsófia