Ítélkezés és minősítés az egyik legpusztítóbb fegyver, melyet magunk ellen fordíthatunk

A másokkal szembeni ítélkezés és minősítés által attól a lehetőségtől fosztjuk meg magunkat, hogy felismerjük és ezáltal tanuljunk, fejlődjünk a világunkban megnyilvánuló helyzetekből, és az ezekben a szituációkban számunkra tükröt mutató emberektől! Természetesen minden helyzet más és más, és az ítélkezésnek is vannak különböző fokozatai:
1. Amikor pletyka szinten beszélsz valakiről ítélkezéssel, esetleg még fel is teszed a kérdést: “Nem értem, hogy lehet valaki ilyen/vagy, hogy tehet ilyet….???”
Ezt mindenképpen érdemes elkerülni, mert amire “kíváncsi” vagy, azt megtapasztalod, pontosan azért, mert nem tudhatod az az ember milyen körülmények, bevállalások következményeképpen vált olyanná vagy cselekedett úgy ahogy! Ezáltal Te, aki ily módon ítélkezel tudat alatt máris bevállalhatsz egy olyan tanítást, hogy “együttérzést” gyakorolsz!
2. Az ítélkezés másik formája lehet, amikor valakivel szemben sokkal erőteljesebben ítélkezel, itt már érezhetsz dühöt, haragot, elutasítást, melyekhez gyakran tehetetlenség vagy akár irigység is párosulhat. Ebben az esetben már intenzívebb lehet a felsőbbrendűségi érzés, és esetleg azon erőddel, hatalmaddal való visszaélés, ami révén feljogosítva érzed magad arra, hogy egy másik embertársaddal kapcsolatosan így nyilvánulj meg.
Ebben az esetben valaki tükröt tart Neked és attól függően, hogy az adott szituációban mit élsz meg, esetleg mit ítélsz el, tudod felismerni, tudatosítani, mi az, amit tanulsz ezáltal! Itt még nyitott lehetsz a fejlődésre, a változásra, ha kellőképpen őszinte vagy magadhoz és felvállalod, hogy az ítélkezésed alapja a felelősségáthárítás volt az adott személyre!
3. Az utolsó eset, talán a legveszélyesebb, amely Önmagad erőteljes blokkolásáról, szabotálásáról szól, amikor is a fegyver, amelyet másoknak szegezel, visszájára sül el, másokon és magadon is mély sebeket ejtve. Ez az az eset, amikor olyan szinten ítélkezünk mások felett és minősítjük őket, mintha olyan erővel vagy hatalommal lennénk felvértezve, amely feljogosítana arra, hogy jogunk van mások felett bíráskodni, ítélkezni, mintha az az ember kevesebb lenne nálunk. Ebben az esetben az önértékelés teljesen eltorzul, hiszen nem látjuk magunkat, teljes tagadás van azzal kapcsolatosan, hogy meglássuk a külvilág és az adott ember által felénk mutatott képet, hogy felvállaljuk saját felelősségünket! Ilyenkor erős késztetést érzünk, hogy mást megváltoztassunk, vagy éppen a másik változásától teszük függővé saját hozzáállásunkat a helyzethez. Ez a hozzáállás a legerőteljesebb önszabotálás, hiszen amîg nem látjuk meg saját felelősségünket, és azt, hogy minden, amit a világunkban teremtettünk csakis múltbéli döntéseink eredménye, melyért csakis mi lehetünk felelősek, addig nincs változás, addig nincs fejlődés, csak beleragadás egy régi korlátozó mintába! Az önszabotázs ezen formája egyfajta önbüntetés, hiszen nemcsak másoktól tart távol, de saját magunktól is! Ezért ebben az esetben gyakori lehet az önsajnálat megélése! Az önsajnálat által egyrészt benne tudunk ragadni az “áldozat” szerepben, másrészt együttérzést gyakorolhatunk Önmagunkkal! (Ezt a témát egy másik posztban bővebben kifejtem!)
Összességében tehát – visszatérve az ítélkezésre,- ahhoz, hogy elengedést és békét érezzünk egy helyzet vagy egy személy iránt, őszintének kell lennünk Önmagunkhoz! Meglátni mi az, amit tanulhatok ebből, mit tükröz nekem ez a helyzet, mit kell felismernem, megváltoztatnom magamban, a hozzáállásomban? Mi az, amit elítélek? Higgyétek el nekem, amit elítélünk másban, az bennünk is megvan, lehet nem most ebben az életünkben, de valamely előző életünkben tuti! Ilyenkor a Múltad ezen része vár megbocsátásra, befogadásra! 

Az őszinteség és a felismerés után már gyerekjáték a megbocsátás és elfogadás, melyek révén pedig megszülethet az elengedés és a változás! 

Kivéve, ha valaki az igazságosztó szerepét szeretné felvállalni, de erről majd egy következő postban írok Nektek!

Önsajnálat – Amikor nem látjuk a fától az erdőt…

Az Önsajnálat, mondhatnánk az egyik legmakacsabb eszköz az önszabotázsra, amellyel megakadályozhatjuk jelen Életünkhöz való sikeres kapcsolódásunkat, rendkívül egyszerű a működése, mindazonáltal szeretném elkerülni, hogy leegyszerűsítsem!
Mikor beszélünk Önsajnálatról?
Önsajnálatnak nemcsak azt nevezzük, amikor valaki sajnáltatja magát mások előtt, de Önsajnálat az is, amikor egy általában visszatérő vagy hosszú ideje fennálló helyzetben tehetetlenséget, kilátástalanságot, esetlegesen erőtlenséget élünk meg, mely “áldozat” szerephez egy Önmagunk felé kinyilvánított Önsajnálat párosul. Ez utóbbi alatt azt értem, például, amikor befelé fordulunk, vagy Önmagunkkal vagyunk, és jön egy érzés, hogy milyen rossz, nekem vagy még mindig nem sikerült valamit elérnem, megvalósítanom és ez a kudarc érzés egyfajta sajnálatba fordul. De miért is tud újra és újra visszatérni, vagy mi az oka, hogy akár hetekig, hónapokig vagy évekig képesek vagyunk belesüppedni?!
Mit adhat számunkra az Önsajnálat?
1. Az Önsajnálat elsődlegesen az Együttérzés gyakorlása Önmagunkkal! Ennek értelmében, az Önsajnálat megélése során alkalmunk nyílik egy olyan mély együttérzésre, amely lehetőséget nyújt az érzéseinkhez való kapcsolódásra, hogy érezd magad, érezd, hogy bármi is történik vagy épp nem történik a legfontosabb az:
“Én vagyok” érzése, amely megtanít Téged Önmagad feltétel nélküli szeretetére, elfogadására és arra, hogy minden innen indul, Te vagy Életed mozgatórugója, és csakis rajtad áll mi az, amit megengedsz Magadnak, és mi az, aminek ellenállsz!
2. Ezt a gondolatmenetet folytatva az Önsajnálat egyfajta eszköz lehet a felelősség áthárításra. Ezt akkor tudod meglátni, ha tényleg nagyon Őszinte vagy Magadhoz!
Hiszen minden hárítás, kifogás alapja, hogy ellenállunk az igazság, a valóság, Önmagunk tisztánlátásának és elfogadásának!
Ez a hétköznapokban úgy néz ki, hogy egy adott személy, aki áldozatnak érzi magát, azt éli meg, mintha minden fájdalmának és kudarcának oka egy másik ember lenne, aki a szemében, egy “tettest” képvisel. Ilyenkor attól függően, hogy mennyire ragaszkodunk ehhez a bevállaláshoz (áldozat szerephez), tanuláshoz, tudunk felülkerekedni Önmagunkon és egy a múltban hozott vezekléssel kapcsolatos döntésünkön. Mire is gondolok?
Amikor minden erőnkkel azon vagyunk, hogy “bebizonyítsuk”, hogy a másik a hibás, én pedig csak egy szerencsétlen “áldozat” vagyok, aki semmiről sem tehet, “én nem ezt érdemlem”, stb. olyan mintha minden erővel ragaszkodnának ahhoz, hogy én most jó vagyok, inkább benne vagyok az áldozat szerepben, de legalább jó vagyok, nem pedig olyan, mint a “tettes”! Ellenállunk annak, hogy belenézzünk a tettes által mutatott tükörbe!!!! Tagadás, ellenállás, elutasítás és a felelősség teljes áthárítása – ez mind benne tart az Önsajnálatban, abba, hogy együtt érezzünk és sorsközösséget vállaljunk az áldozat szereppel, az egykori áldozatokkal….
Ilyenkor a múltban, valamely előző életünkben mi voltunk az a “negatív” figura, aki valakivel szemben “tettes” volt, és ez az egész egy jóvátétel! Az áldozat szerephez és ezáltal az Önsajnálathoz való ragaszkodás rabságban és egyben távol tart attól, hogy megengedjük magunknak az Önérvényesítést, az Önmegvalósítást, a Sikert, és minden Csodát, amit az Élet tartogat számunkra! Mindezt akkor tudjuk befogadni, ha megbocsátunk a tettesnek, Önmagunknak és befogadjuk múltunk ezen részét! Amikor vállaljuk Önmagunkat, felelősségünket és elengedünk minden ítélkezést és elutasítást!!!
A fentieken túl az Önsajnálat álságos, hamis “ajándékai” lehetnek:
– több szeretet, figyelem, törődés és energia a külvilágból,
mely hosszú távon veszélyes játék lehet,
– hamis “biztonságérzet”, amelybe ragadva, kifogást találhatunk a fejlődés, a cselekvés halogatására.
Az Önsajnálat sokféleképpen nyilvánul meg, melyet ha őszinte vagy Magadhoz egyszerűen és gyorsan felismerheted és tudatosíthatod, mire tanít, mit mutat Neked!

Amint meglátod miben szolgált eddig, hálával tudsz búcsút mondani neki és teljesen Önmagaddá válni!

Bennünk élő Nő – Bennünk élő Férfi

A bennem élő Férfi és a bennem élő Nő Együtt, Egyként működése:
Hetek óta ez az energetika jelenik meg a világomban, sorra kapok olyan eseteket ahol ez a téma, és én magam is sokat dolgoztam magamon rajta.
Csodálatos az a fejlődés, amit ebben a témában látok. Anno még úgy indultunk, hogy a párod a tükröd, tudatosítsd mit mutat Neked, mire tanít, mit kell akár egy fájdalmas helyzetből is felismerned.
Sokan azt az utat választották, hogy újabb és újabb “tükörre” váltanak, hátha abból más fog visszanézni rájuk. Ez persze hosszú távon nem éppen egy működőképes módszer világunk megváltoztatására, hiszen ha Te magad nem változol, attól, hogy lecseréled a “tükröt” ugyanazt fogja továbbra is mutatni, amit látnod kell magaddal kapcsolatosan, és még tisztábban még erőteljesebben! Ezért én inkább amellett tettem le a voksom, hogy dolgozz magadon, ami hidd el, meg fogja hozni a “tükörben” látott kép változását is!!! Önmunka, önmunka, önmunka!!!
A férfi és a nő közötti kapcsolat számos energetikát hordozhat magában, és ha eljutunk a hagyma héjának fejtegetése után (hatalmi harcok,-áldozat-tettes szerepek,- birtoklás,- ragaszkodás,-függőség elengedéséhez) a lényeghez, rádöbbenünk, hogy egyetlen út vezet a megoldáshoz:
A Befogadás és Elfogadás jelentőségének felismerése oly módon, hogy Nőként befogadom a bennem élő Férfit, Férfiként pedig befogadom a bennem élő Nőt!
Fontos, hogy elengedjük azt a nézetet, hogy ezeket a minőségeket kívülre helyezzük, tehát Nőként számomra a külvilágomban megjelenő Férfi pontosan azt az energetikát képviseli, amit a bennem élő Férfinak tulajdonítok, így ha a bennem élő Férfi mintát megváltoztatom, úgy a külvilágomban ezzel azonos rezgésű Férfi fog “működni”, és ha a bennem élő Férfiban (Férfi mintában) bízom, szeretem, tisztelem, értékelem és megengedem magamnak, hogy befogadjam és kapcsolódjam vele, úgy a külvilágomban is egy ilyen minőségű férfi-női kapcsolódás és Együtt működés fog megteremtődni!

Dénes Zsófia

Férfi és Női Istenségek Együttműködése

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy Női Istenség és egy Férfi Istenség…
Mind a Férfi, mind a Női Istenség rendkívüli erőkkel és képességekkel rendelkeztek, melyek csodálatosan működhettek volna együtt, ők azonban mégis úgy “döntöttek”, hogy csakis egyikőjük lehet a “győztes”, az aki uralkodni fog, aki mellett a másik Istenség csakis alárendelt lehet. Mindketten abban a hitben voltak, hogy az Istenségükhöz tartozó Képességek, Tudás és Erő, csakis akkor tud kiteljesedni és érvényesülni, ha a másik Istenség elnyomásban van. Az egyediségük és különlegességük teljesen megbabonázta őket, a Siker csakis egyiküké lehet, hiszen ha mindenki sikeres, akkor az már nem is olyan egyedi, nem is olyan különleges! Mindketten magukat hitték a világos oldalnak, a Fénynek, és ezáltal, amikor “tükörbe” néztek és egymást látták, a másikban csak a sötétséget vélték felfedezni, hisz a világ két pólusú, így megjelent a másikban az a pólus, melyet oly nagy erőkkel próbáltak magukban elnyomni, megtagadni. Elkezdtek hát harcolni az igazukért, a saját Fényükért, létükért a “Sötétség” ellen. A hatalmi harc hozta az ítélkezést, a minősítést, a bosszút, a gonoszságot, a rosszindulatot, a hazugságot és a cselszövést, a dühöt, agressziót, haragot, gyűlölködést és ellenállást és végül a magányt. Hiszen addig fajult kettejük harca, míg mindketten szembesültek saját “Sötét oldalukkal”, hogy megtapasztalják, felismerjék és elfogadják a két pólus létezését azt, hogy Egyek vagyunk, “Fény és Sötétség”, “Jó és Rossz”, “Tűz és Víz”, “Hideg és Meleg”.
Férfi és Nő!!!
A történet akkor és ott szomorú véget ért, ahhoz, hogy érezzék az Érzések Csodáját, a Szeretetet Csodáját, Egymás és az Együtt Fontosságát az egyiküknek “meg kellett halnia”. A harc ugyanis addig fajult, hogy a Női Istenség a manipuláció, a hazugság és az érzéketlenség eszközével felszínre hozta a Férfi Istenség Sötét oldalát, aki dühében végzett a Női Istenséggel.
Akkor és ott a Szeretet felszínre hozása, tanulása áldozattal járt.

A Férfi Istenség a Női Istenség elvesztése után érezte az ő mérhetetlen Szeretetét a Nő iránt, annak fontosságát, létjogosultságát és azt a minőséget, amit a Női Minőség képvisel. Ekkor született meg a felismerés, hogy igenis van másik út!
Mindketten Sikeresek lehetünk Együtt, ha kapcsolódunk, ha tiszteljük, szeretjük és értékeljük egymást, ha egyenrangúként elfogadjuk egymás tudását, képességeit, erejét, és azt, hogy Egyek vagyunk!
És ami ezek működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges:
Az a Bizalom, hogy tudom milyen érzés, hogy biztonságos Nekem bíznom mind a bennem élő Férfiban Minőségben mind a bennem élő Női Minőségben, és szabadon megélhetem azokat!!!

Dénes Zsófia